Külön fejezet - Házibuli!

Kedves olvasók! 

Mivel a Kvízünkön résztvevő olvasóknak nyereménye is volt, így ez a külön fejezet most erről is fog szólni. :) A második helyezettünk ötlete egy házi buli volt, melyet, el is készített egyikünk. A szereplőket nem sorolnánk fel, mivel a történetben úgy is kiderül majd, de egyet mondhatunk: Hűha rész! ;) Reméjük ti is így gondoljátok majd, jó olvasást hozzá! :)

A Szerzők!

****************************************

- Nem igaz már, hogy nem tud mozogni!!! – csapkodta idegesen az asztalterítőt egy porolókendővel Kloryn, a barátja pedig értetlenkedve nézte a jelenetet.

- Na de szivi, nemsokára itt lesz, ne aggodalmaskodjál már! Tudod, hogy nem szeret időben jönni… - magyarázkodott Rob, miközben megfogta az idegbeteg lány kezét, és próbálta leállítani, de Kloryntól csak egy csapást kapott a porlóronggyal.

- Jobb szeretném, ha az a majom elkésni rühellne! Stellát is mindenféle mondvacsinált okkal küldtem el itthonról, a szüleink meg… Mit tudom én! – lihegte, és már tényleg úgy festett, mint egy diliházból menekült guvadt szemű pióca, Robben távolodott is tőle, majd berohant a konyhába, hogy hozzon neki…

- Mit vigyek neki, hogy lenyugodjon? – erre egy hatalmas csörömpölés hasított az addig viszonylag csendes légtérbe. – Á, hagyjuk. Ennek egy veder éter lenne hatásos, de az itt nincs…

- Te meg miért csak most esel be, te világ barma?! – üvöltözött Kloryn, mire a srácnak leesett, hogy megérkezett Kylo, na meg az, hogy eggyel kevesebb porcelánedény vigyoroghat a polcon. Amúgy, Kylot már régóta ismerte, óvoda óta. Együtt jártak süni csoportba, együtt verték agyon a többi kisfiút, és igen, a csajokat is megosztották egymás között a homokozóban… Mikor Kloryn kitalálta, hogy jó lenne, ha rendeznének vele és Kyloval egy közös házibulit, nosztalgiázva picit a régi jó haverságról, Robnak pont ez a csajmegosztás jutott eszébe. Szereti ő annyira a barátnőjét, hogy ne ossza meg a legjobb haverjával? „Kétlem” – vett elő egy cigit, majd nyugodtan rágyújtott a konyhában, miközben éter után kutatott a szemével. „Kétlem, hogy annyira oda lennék azért a rinyagépért, hogy egy éjszakára ne adhassam oda a haveromnak. Most úgy sincs senkije, Klorynt meg valamikor már ágyba kéne vinni…” – de ennél a pontnál idegesen a hajába túrt. „Nem… A szüzessége az enyém lesz, nem Kyloé! Majd lesz a gyertyatartó, vagy bánom is én, utána majd odaadom neki is, pf!”- állt fel elgondolkodva, majd füstölögve – a cigi miatt, na meg persze az aggodalom is közre játszott -, az ablakhoz ment, és meglátta Stellát. Na ja, ő is bejött neki. Mióta Kloryn idekerült, és megkapta az új mostohahúgát, Rob nem tudta nem észrevenni a lány szép arcát, formás idomait, na meg a kedvességét, és azt, hogy nem sír mindenért annyit, mint a tulajdon barátnője. „Bár az enyém lenne” – szívta tovább akaratosan a cigijét, mire az ajtó kivágódott, és Kylo jelent meg benne, egy hatalmas nagy szatyorral hadonászva.

- Csá, Rob, hoztam anyagot – vágta rá az asztalra a valószínűleg droggal teli zacskót, mire Robben szemöldök felvonva nyúlt bele a tartalmába. – Most mi a szarom van, nem elég friss? Most szakajtottam nemrég! – mind a ketten összerezzenve kapták fel a fejüket, mivel egy csattanást hallottak.

- Mi az anyám van, Kloryn ma tervezi szétbarmolni az egész nagyi porceláncsomagot? – robogott ki Rob a konyhából, miközben a cigijéből kihullott hamu jelzőcsíkként hullott végig a járólapon, Kylo legnagyobb örömére: odament, és rátaposott a hamura, hogy még rondábban vigyorogjon a padlózaton.

- Oh, helló, Stella – dőlt neki lazán a srác egy szekrénynek, mikor meglátta az immáron bent egyik lábáról a másikra dülöngélő fiatal lányt, mire egyszer csak maga is megbillent, és az egész porcelángyűjteményt leverte a szekrényről, egyenesen a földre. Talán a fele maradt épségben, a többi már nem igen hasonlított semmire…

- Te agyalágyult! – verte fejbe Kloryn Robbent egy szilánkkal (?), majd berohant a konyhába egy seprűért, de ott meg Kylot találta, szóval őt is fejbe verte, hogy meglegyen a napi jó cselekedete. A konyhában nem talált semmit, se felmosót, se seprűt, szóval el kellett mennie a ház másik végébe kutakodni, így Stella és Rob kettesben maradt a csend és a rengeteg családi (törött) edény között.

- Bocsánat… - tette le a saját kis szatyrait az egyik kis asztalra Stella. – Ez mind az én hibám! Ha nem lennék itt, nem lett volna senki ideges! – magyarázkodott. – Csak bevásároltam… És most mennék is… Csak elég sötét van… És… - nyúlt a kilincs felé, mire Rob, a hosszú szőke haját, amely a mozdulat miatt fellibbent, megfogta, és a mellkasához húzta a lányt.

- Ugyan már, hova képzeled a szitut – suttogta, miközben ráeszmélt, hogy a lány remeg. De valami ördögi perverzió miatt még élvezte is a helyzetet… Kloryn sosem félt tőle, ha pofon ütötte is, mindig csak letudta egy kis ordibálással, meg elrohanással, de igazi rettegést nemigen mutatott felé soha. Ez a lány viszont úgy remeg, mint a nyárfalevél. – Ne félj, én csak nem akarom, hogy elmenj. Házibuli van, nem akarsz maradni? – engedte el a lány haját, majd bevetette az „ellenállhatatlanul” nagy bájvigyorát, miközben a lány megfordult, így már a műmosolyával találhatta szembe magát.

- De nem nagy baj? – lihegte Stella, aki még mindig nem értette, mire volt jó a fiú kirohanása, hogy itt maradjon. Mitől lesz jobb a buli, hogy ő itt marad?!

- Dehogy, éppen ellenkezőleg. Kloryn miatt meg ne aggódj. Ő mindig ideges – mosolygott tovább, mire Stella felnevetett.

- Ez milyen igaz! – veregette meg a fiú vállát, majd kipakolt a konyhában, ahol először felsikoltott, mert Kylo éppen az orrán át szívogatott… valamit. Stella túl naiv volt, hogy felfogja, hogy az nem krétapor, de még csak nem is babahintőpor…

- Ne féljé’ má’! – röhögött sátánian Kylo, majd fogta a port, és elfordulva mindegyik pohár előre kiöntött üdítőbe és kólába öntött egy picit.

- Te meg mit művelsz? – rohant oda Stella, mire a fiú megragadta a vállát az egyik kezével, a másikkal pedig erőszakosan kifeszítette a lány sokkos száját, majd beleöntötte az egyik pohár tartalmát. A lány hatalmas félelmet érzett, azonnal ki is köpte azt, amit kapott, mire betoppant a helyiségbe Kloryn egy tácsértos seprűvel.

- Ó, elnézést, valamit talán megzavartam? – húzta gúnyos vigyorra a száját.

- Nem, dehogy… - köhécselte magából kikelve Stella, miközben azon volt, hogy a csapba köpje a lehető legtöbb drogos italt. Már elég hamar kezdett tőle szédülni, és egyre inkább aggódott amiatt, hátha a szer átveszi rajta az irányítást. „Hova kerültem? Ez egy csapda!!!” – rohant ki a konyhából, majd próbált kimenni az ajtón, de már nem volt erre lehetősége… mivel Robben bezárta azt… A lányban dühös dac gyúlt fel. „Oké, bulizzunk! De nehogy azt higgyék, hogy úgy fogok ugrálni, ahogy ők akarják!” – dobbantott egyet a lábával, majd miközben elnézte, ahogy Kloryn a porcelándarabokat sepergeti, elővett egy zenelejátszót, és beletette a kedvenc CD-jét.

- Na, nem akartok bulizni? Egy házibuli nem buli zene nélkül! – borzolta fel a haját már sokkal lazábban Stella, és kezdte magát „buli hangulatban” érezni. Talán nem is lesz olyan szörnyű ez az egész, a drog nem fog hatni, hiszen kiköpte az egészet, Kyloval nem foglalkozik… Ellenben Rob. Ó. Zavartan kapott szőke hajtincseihez, ahol a fiú megérintette, és ennél még zavartabban rázta meg a fejét. „Nem, nem szabad! Nem érdekel engem ez a fiú, és nem olyan kedves, mint amilyennek lefesti magát előttem” – gondolta magában csalódottan, majd elengedte a haját, és lassan elkezdett mozogni a zene ütemére, míg teljesen el nem lazult. Mire észbe kapott, Rob már előtte „lazult”: nem igazán volt az táncnak nevezhető, amit levágott, inkább bevágódós mozgás volt az Stella előtt.

- Táncolunk? – kacsintott a lányra, mire az értetlenül elmosolyodott.

- De hiszen már táncolunk – jegyezte meg, mire Kloryn megragadta a vállát, és ellökte a földre, úgy, hogy a maradék porcelán felvágta a lány karját. – Áááá! Nem csináltam semmi rosszat!

- Az lenne a legjobb, ha itt sem lennél! – üvöltött Kloryn magából kikelve, majd a lány szeme láttára lesmárolta a sokkos állapotba került Robbent, aki úgy érezte, hogy kihasználja a lány, szóval ellökte magától, utána pedig undorodva törölte le a szájáról a lány csókját: - Ennyi erővel térdelj le, és mutasd meg neki, hogy tudsz leszo… - erre a lány az eddigieknél jóval idegesebben, vérben úszó szemekkel felpofozta, majd egy „Idióta!” kiáltással elfutott. Messze nem tudott, mivel az ajtó be volt zárva, az ablakon pedig túl kényes lett volna kiugrani. A bejárati ajtó kulcsa egyébként Robben zsebében vigyorgott, a fiúnak pedig esze ágában sem volt ezt az érdekes jelenetsort megzavarni azzal, hogy kinyitja az ajtót, mivel úgy valaki kiszökhetne.

- Nagyon fáj? – térdelt le kedves mosolyt magára erőltetve, ami csak egy álca volt, majd mivel tudta, hogy mennyire menő és ellenállhatatlan lenne, levette a felsőjét, és letépett belőle egy jókora darabot, majd a szótlan, lefagyott lány sebére kötötte. Elég nagy csíkban húzódott a vágás az alkarján, de nem volt túl mély. Stella könnyben úszó szemekkel bólintott.

- Köszönöm, de most… nincsen felsőd – nézte félve a padlót, mivel elég félénk volt ahhoz, hogy ne nézze meg a fiú felsőtestét. Az álla a szavak kimondása után reflexszerűen elkezdett remegni, és a könnyek is, mintha elapadtak volna. Már csak izgult, mi lesz ezután.

- Honnan tudod, ha a földet nézed? – ült le a lánnyal szembe Rob, majd kedvesen lehajtotta a fejét, hogy a pillantását elkapja. – Kylo!!! Élsz még?! – jutott eszébe drogos barátja, mire a konyhából egy full beszívott fejű, tántorgó alak lépett ki, aki végigvágódott a földön, pont bele a seprű melletti porcelánrengetegbe. Rob csak kínosan felnevetett, majd felkelt, és a két lábánál fogva elráncigálta a KO haverját a „veszedelemből”. Stella, miközben senki nem figyelt rá, félve az orrához emelte a karját, ahol Rob felsője védte azt, majd lopva beleszagolt. Cigi szaggal elegyített öblítő illata volt. A lány még soha nem szívott el egy cigarettát sem, így a szagát sem kifejezetten bírta, szóval undorodva ejtette le a karját. „Nem, nekem tényleg nem kéne itt lennem. Ez nem jó házibuli. Vagyis nem nekem…” – nézett végig a társaságon: éppen a kedvenc száma ment, viszont Kylo éppen a nyálát eregette a földre, míg Rob pofozgatta, hogy keljen fel már, mindeközben meg Kloryn valamelyik szobában rinyálva várhatja, hogy a barátja betoppanjon, és őt válassza helyette. „Hát, jobb lenne, ha Robben inkább elhúzna innen, és Klorynt választaná” – mosolyodott el keserédesen, majd felkelt, és kikapcsolta a zenét. Még, hogy házibuli. Jó vicc.

- Hé! – ragadta meg a csuklóját Rob, akinek ezek szerint remek reflexei vannak, és még jobb szeme. Hozzá képest egy sas csak káráló madárijesztő. – Miért kapcsolod ki? Buli van! – kapcsolta vissza a zenét, majd egy sokkal lassabb számra állította át, és hát közben elég érdekes testhelyzetben voltak ők ketten: Stella vállán átnyúlt ekkor, így roppant közel kerültek egymáshoz, a fiú középmagas termete miatt még egymás lélegzetvételét is hallhatták. Robben egy valamit szégyellt tehát: a magasságát. Cuki pofikája volt a lányok szerint, de emellett nem nőtt valami nagyra, vagyis olyan hatalmasra nem, mint amilyenre az átlagos fiúk megnőttek a környezetében. Kloryn mindig megjegyezte, hogy ez milyen előnyös, meg „édi bédi”, de ő ezt mindig letudta egy „kussolj” beszólással, mivel neki ez eléggé kényes téma volt. Viszont Stellánál nem érezte, hogy szégyellnie kéne a magasságát, vagy bármit. Miközben a plusz jelet nyomogatta a zenelátszón, amivel könnyűszerrel váltogatott az egyes számok között, a másik karjával megfogta a lány vállát, aki félve rezzent össze. – Táncoljunk! – kapta el a lány kezét, majd elhúzta a „tánctérre”: Kylo halálian drogos teste mellé, na meg a kerülgethető szilánkok sokasága mellé, ami szerintem minden nőnek a világ legromantikusabb bulihelyszíne lehetne…

- És… miért nem Klorynnal? – emelte fel tánc közben lopva a tekintetét a még mindig félmeztelen srácra, mire ő elmosolyodott.

- Itt van? Nem. Mi ketten vagyunk szellemileg épek ebben a kicseszett házban – hajolt a lány füléhez perverzen. – Csak te meg én – suttogta, majd a lány összerezzent végtagjait látva elégedetten vonta fel a szemöldökét. Stella csak egy aprót bólintott, majd lassan és szaggatottan tovább táncoltak. A lány torka elszorult. Kellemetlen helyzetben érezte magát, hiába ment egy gyönyörű szám a zenelejátszóban, úgy érezte, hogy hiányzik neki valami, vagy valaki ebből a pillanatból, és egyre inkább kezdett melege lenni, és valószínűleg a drogtól egy ideje már szédült is, de legalább nem feküdt úgy ki, mint Kylo, köszönhetően annak, hogy sikeresen kiköpte az üdítőt…

- Ti meg mit…

- Inkább rángasd fel Kylot, és tegyünk úgy, mintha ez egy kib***** buli lenne! – igen, és gondolhatja mindenki, hogy az a szó a „kibarackozott” volt. Kloryn undorral vette tudomásul, hogy a barátja a tulajdon mostohahúgával táncol, majd felrángatta dacból Klyo félholt testét, és táncra invitálta. Így már összesen négyen tengtek-lengtek a szobában, kerülgetve a porcelánedények… martalékait, míg a zene váltott.

- Ez a szám egy hányadék! – hördült fel Kylo, majd öklendezésbe kezdett, és végighányta Kloryn vállát. – Szó szerint! – röhögött fel, mire a táncpartnere elájult, Rob meg ahelyett, hogy a segítségére sietett volna, kihasználta a helyzetet: felkapta az ölébe a megriadt és ordibáló Stellát, majd a legközelebbi szobába vitte. Milyen szerencse, hogy pont a lány szüleinek a szobájába. Rádobta a félve reszkető lányt az ágyra, majd karba tett kézzel elé állt.

- Itt nem fognak minket zavarni. Stella… - mérte végig a lányt, aki már felegyenesedett az ágyról, és a lehetséges menekülő útvonalakat mérte fel a szemével. – Táncolunk? – közelített felé még mindig karba tett kezekkel, mire a lány hevesen megrázta a fejét. – TÁNCOLUNK – ordibálta Rob, miközben magához rántotta a lányt, és akaratosan csak darálta: - Nekem nem lehet ellenállni, én vagyok Robben, a helyes, a szexi, az ellenállhatatlan!

- Elég nagy képed van – mordult oda Stella, majd két kézzel ellökte magától. Fel volt háborodva. Honnan is szedte ez a fiú, hogy mindamellett, hogy barátnője van, kikezd vele is? De nem sok ideje maradt a lánynak gondolkodni, mivel észrevette, hogy a fiú ráemelte a kezét. – Hogy van hozzá képed?! – kapta el Robben karját, majd felmérhetetlen dühöt érzett. Eddig mindig megriadt, vagy lefagyott, de most úgy érezte, semmi nem állíthatja meg: a karját a háta mögé szorította, majd a másik karjával ellökte a meglepett fiút. Mikor egy ideje mindketten lihegtek már, Stella rátaposott a hátára, és tárcsázott:

- Zero… Tudom mi hiányzott a házibuliból – suttogta remegő hangon, köszönés nélkül.

- Mi van?!?!?! Milyen házibuli? Kikkel vagy? Hallasz?! – hadarta artikulálatlanul a vonal túlsó feléről Zero, mire a lány az este folyamán először felnevetett,  majd az ablakhoz rohant, feltépte, és kiugrott rajta. A csillagos, csendes éjben csak az ő lihegését és a mindeközben eszméletéhez térő Robben ablakból kiugró és utána szaladó lépteit lehetett hallani.

- Hallak – mosolygott tovább Stella. – Te… hiányoztál. Gyere a házunkhoz… Kérlek!!! – kiáltotta, mivel Rob beérte, és elé ugrott. Stella kezéből kiesett a telefon, és kapkodó tekintettel próbált elrohanni a fiú mellett, de a srác újra és újra elállta az útját. Hirtelen egy sötét alak jelent meg a háta mögött, és leütötte. Stella felsikított, mire kiderült, a rejtélyes alak…

- Baromarc! – pufogott Zak, majd a lányra nézett. – Már semmi gond nincs… Öhm. Láttam… Láttam a mostohanővéred. Akarnék vele… beszélni.

- Ő… – nézett végig a fekete kapucnis Zakariánon a lány, majd aprót bólintott a házuk felé, mire a fiú megindult. – Én pedig láttam… Az öcséd. És én is… akarnék vele beszélni – emelte fel a fejét a csillagos éj felé, majd lassan megindult Zeroék háza felé.  Viszont a házibuli még nem ért véget!